Üdítő volt beszámolni, hogyan fogtunk össze János bácsiért néhány óra leforgása alatt, ám borzalmas látni, hogy egy zebrán eleső és felkászálódni alig tudó hölgynek pedig képtelen egyetlen közlekedő is segítő kezet nyújtani. Hova süllyedhetünk még?
Az egyik helyi csoportban M. Viktória tette fel a költői kérdést, miszerint hol van ma már a segítségnyújtás az emberekből?
Viktória édesanyja csütörtökön elesett a kassai zebrán, a külső és a belső sávban is volt autó, egyikből sem szállt ki senki megkérdezni, hogy segíthet-e valamiben vagy hogy jól van-e. Megvárták, amíg nagy nehezen feláll és továbbmegy. Miután átért, iskolás gyerekek kérdezték meg tőle, hogy tudnak-e valamiben segíteni neki.
“Úgy gondolom, hogy ilyenkor az az első, hogy kiszáll az ember az autóból és segít, vagy mentőt hív ha kell. De nem, nem történt meg és miután átért, haladt tovább a kocsisor mintha mi sem történt volna… Nézzen magába egy kicsit aki akkor ott volt és segítségnyújtás nélkül továbbment!” – tette hozzá Viktória.
Az élet minden területén tízből kilencszer ilyen hozzáállással szembesülünk és közel sem csak szolnoki sajátosság. Egyik szemünk sír, a másik sem nevet.
